andreas_bernacisko_143.jpg

Az emberek teszik a MEWA-t azzá, ami.

Bátor szakmaváltók

Ideje belevágni valami újba

Vannak jó okai annak, ha szakmailag változni szeretnénk. A MEWA nyitott olyan jelentkezőkkel szemben, akik bátran és motiváltan kívánnak valami újba kezdeni. Ezt megilleti a megbecsülés és az esély arra, hogy megvalósíthassa terveit. A más ágazatokban szerzett tapasztalatokban munkakultúránk gazdagítását látjuk – új impulzusok, és annak lehetősége által, hogy sok témára más szemszögből is rálássunk.



Alapvetően jó lehetőség kínálkoznak a szakmaváltásra például az értékesítési asszisztencia és a szerviz-gépjárművezetői területen, úgymint üzemi és műszaki pozíciókban. A termékeinkkel, szolgáltatásainkkal és szakmai témákkal kapcsolatos hiányzó ismereteket intenzív „munkavégzés közbeni képzés”, valamint belső, ill. külső képzések keretében sajátíthatja el. Örömmel várjuk jelentkezését!